Main Page 
 Magyar 
Korábbi képes rövidhírek 

 
Státusz riport 2008. Júliusra
Érünk el előrelépést?

2008. Július 20.

Sok ember kérdezi tőlem, hogy érünk-e el előrelépést a 9/11 mögött álló bűnszővetkezet megállításában.

Itt van ez az időrendi esemény összefoglaló a 9/11 "igazság mozgalom" korai időszakából és ez az oldal egy sztátusz riport, ahogy ma látom a dolgok állását. 

 

Háttér információk; a hozzáállás megváltozott 2001 óta

2001-ben óriási harag volt az Arabok és szimpátia Izrael iránt. De az Internet megengedte közönséges embereknek a 9/11 támadás vizsgálatát, ahelyett hogy a televízió vagy az újságok információira támaszkodnának.
 

Fölfedeztük a Zsidó bűnrészességet 9/11-ben, és az Internetet használtuk ennek a Zsidó bűnszövetkezetnek a leleplezésére a világ előtt.

Sajnos néhányunkat, akik 2002-ben Izrael bűnrészességét a 9/11-es támadásban megemlítettük sértegetni kezdték, anti-Szemitának és Náciknak nevezve bennünket. A legtöbb Amerikai nem hitte el, hogy a békeszerető Zsidók ilyen borzalmas bűnt követnének el.

A legtöbbünk úgy nő fel, hogy elhiszi a Zsidók évezredek anti-Szemitizmusának ártatlan áldozatai, és mások irigysége miatt válnak újra és újra áldozattá, mert a Zsidók túlságosan is békések ahhoz, hogy harcoljanak.
  

“Mi azért nem harcoltunk a Nácikkal, mert mi Zsidók túl békeszeretők vagyunk megölni bárkit is.

Még Jézust sem tudtuk megölni. A rómaiakat kellett rávennünk, hogy megtegyék nekünk! Ez a bizonyíték, mennyire békések vagyunk!”


A Zsidók a média és az iskolák irányításán keresztül, azt a benyomást keltik a Goy gyerekekben, hogy a Zsidók kedves, imádni való emberek, akiknek szükségük van a védelmünkre.

Habár a 2001 óta eltelt években, az emberek a világon mindenütt megnézték a bizonyítékokat, és ma már emberek milliói tudják, hogy a globális Zsidó bűnszövetkezet a felelős a 9/11 támadásért.
 
Amint fölfedeztük a Zsidók hazudtak nekünk 9/11-ről, a Zsidók váltak a Császárrá a Császár És Az Ő Új Ruhája című mesében.

A Zsidók magukról alkotott csodálatos arculata végérvényesen megsemmisült.

Néhányunk elcsodálkozott, mi másban hazudtak még a Zsidók, így más témákba is belenéztünk, mint a Cionizmus, a bankrendszer, a Holokauszt, az USS Liberty megtámadása, és az Apollo Holdra szállás. Hamarosan elkezdtük terjeszteni az információt, hogy hazudnak a Zsidók nekünk azokban a témákban is.
 
Milliónyian tudjuk már, hogy sok Zsidó milyen valójában; nevezetesen, önző, ördögi, becstelen, szexuálisan zavarodott, neurotikus, erőszakos, bűnöző, aki kihasználja a hajlamunkat, hogy bízunk és segítünk más embereken.

A Zsidók hiszékeny bolondoknak tartanak bennünket, de a Zsidók undorítóak, nem mi. És minden nap több ezer ember fedezi föl ezt az információt a Zsidókról. A düh Izrael és a Cionizmus iránt egyre fokozódik a világon, és a Zsidók nem tehetnek semmit, hogy megállítsák a róluk terjedő információt, hogy eljusson még több emberhez. A technikájuk, hogy megölnek, megfenyegetnek bennünket, anti-Szemitizmust kiáltanak, és öntik a propagandát, csak táplálja a haragunkat.
 
A Bollyn család elrablása nem tett jót nekik; tulajdonképpen, segített sok embernek rádöbbennie milyen ördögiek és undorítóak a Zsidók valójában.

Több mint egy év telt el azóta, hogy Christopher Bollyn "rejtőzködik". Hogyan hihetné bárki ezek után, hogy a Bollyn család csak rejtőzködik? Nyilvánvalóvá válik, hogy a Zsidók elrabolták őket.
Ha nem tudja ki Bollyn, itt van ez az oldal.
 

Tanulja meg a technikájukat!

Egyik sikeres trükkjük, hogy stimulálják az érzelmeinket, rávéve bennünket, hogy sajnálatot érezzünk irántuk. A Zsidók tökéletesítették az ártalmatlan gyermek utánzásának a művészetét.  

“Az anti-Szemitizmus áldozatai vagyunk 6000 év óta.

Kérlek segíts nekünk. Légy a hősünk!
 

U.I., Szeretlek téged!”


Ez a technika hatásos a nőkön mert stimulálja az anyai ösztöneiket. Hatásos a férfiakon, mert stimulálja az érzelmeinket, mint egy apának, aki megvédi a családját.
 

Példa: Dr. Henry Makow, Ph.D
 
Ebben a 2008. Július 17.-i cikkben, Makow azt állítja a Cionizmus a Zsidók elleni összeesküvés!

Találja ki, kiről állítja, hogy benne van a Zsidók elpusztítására törekvő összeesküvében....Nem, nem a Nácikról, nem az Iszlámista-fasisztákról, nem a Neokonokról... A Rothschildokról és a Rockefellerekről!

Van bárki annyira hülye, hogy elhiggye az ő idióta elméletét? Valószínűleg nincs, de nem is az értelméhez folyamodik. Az érzelmeit próbálja stimulálni. Ez a tipikus Zsidó trükk egy ártatlan, tehetetlen gyerek utánzása, azért hogy, stimulálja az anyai és apai érzelmeit.
  

“Ártatlan kis Zsidó vagyok! A Rothschildok és a Rockefellerek beugrattak, legyünk Cionisták, mert gyűlölik a Zsidókat! Ők rossz emberek! A bátor, merész Amerikaiak megvédenek bennünket ártatlan Cionistákat azoktól az anti-Szemita szörnyetegektől?”


Henry Makow újságíró a Rense.com -nál, és ennek már önmagában fel kellene keltenie a gyanút önben róla.
Makow weboldala: savethemales.ca
 

A Zsidók dicsőítenek bennünket és bátoríják a hazaszeretetet

A mi természetes hajlandóságunk szerint feltételezzük, aki nagyrabecsül bennünket az a barátunk. A Zsidók állandóan ezt a trükköt használják, elbizonytalanítani a katonákat és a családjukat kérdéseket föltenni a háborúról. A Zsidók hősökként hivatkoznak a katonákra. Itt egy Kanadai újság, amely megjelentetett egy véleményt a "Jó ügyért halt meg" címmel:
nationalpost.com/opinion/story.html?id=670365

A legtöbb ember soha nem csodálkozik el, "Miért népszerűsíti a média ezeket az idióta riportokat, ahelyett, hogy komoly elemzésekkel látna el a 9/11 támadás, és más témával kapcsolatban?"

A legtöbb ember szerint a média egyszerűen naív, de mivel a munkájuk megvizsgálni az eseményeket, többet kellene tudniuk legtöbbünknél. Fel kell tételezni mindenkiről a médiában, a bűnszövetkezet tagja, amíg ártatlanságát nem bizonyítja be.
 

Emlékezik Ty Ziegel esküvőjére? Valaha is elcsodálkozott ki a fényképész? Valaha is elcsodálkozott miért népszerűsítette olyan sok Zsidó az esküvőjét?

Ziegel nagy nyilvánosságot kapott, és sok híres emberrel találkozott, mint például John McCain.

A Zsidók fölhasználták őt a propaganda céljaikra, bátorítani a hazaszeretetet és becsapni az Amerikaiakat, hogy elhiggyék azért haltak meg és szenvedtek mert hősök vagyunk. Miután fölhasználták Ty Ziegelt, tudomást sem vettek róla. Azóta elvált, de csak néhány cikket írtak arról, mert nem szolgál többé hasznos céllal a Zsidóknak.
 

A fényképész, aki híressé tette Ty Ziegelt Nina Berman. Ő a National Geographic-nál dolgozik, egy másik lap, ami hazudik nekünk a 9/11, Apollo Holdra szállás, és sok más Zsidó bűntettről.

Tegye szokásává, megkérdeznie magától, "Kik ezek az emberek a médiában? Miért bízzak meg bennük? És miért van olyan sok Zsidó közöttük?"

A korábbi főcímek weboldalamon itt van egy link egy újságcikkhez, amelyben a Britt média népszerűsítette egy Britt katona esküvőjét éppúgy, mint az Amerikai média népszerűsítette Ty Ziegelét.

Pontosan ugyanaz a trükk; különböző nemzeteknél. Tanulnak majd valaha a Goyok?

Ne hagyja a médiának megúszni!

A bizonyíték elsöprő, hogy a média cégeket Zsidó bűnözők és Goyok uralják, akik hajlandóak a Zsidóknak dolgozni. Ne hagyja, hogy a média becsapja, elhitetve, hogy ők a Bush kormány, vagy a nagyvállalatok, vagy a CIA ártatlan áldozatai. Hazudnak nekünk, hogy védjék a Zsidó bűnszövetkezetet.

Minden médiában dolgozót ki kell vizsgálni és úgy kell bánni velük, mint minden más bűnözővel. Ne hagyja, hogy megússzák büntetés nélkül a bűnt, amit elkövettek. Még megvenni sem kéne a Zsidó lapokat. Csődbe kéne vinni őket.
 

Ne dőljön be a hazafiasság trükknek

A Zsidó bűnözők által bátorított hazaszeretet fajtája tulajdonképpen vak engedelmesség. A Zsidók nem akarják, hogy kritikusan szemléljük a vezetőinket vagy a politikájukat.

Közönséges embereknek elfogadható - akik nem tudnak jól gondolkodni - vakon követni a vezetőiket, de azok akik intelliensnek mondják magukat, rájöhetnének az egyetlen módja, hogy jobbá tegyenek egy nemzetet - vagy jobbá tegyenek egy repülőgépet, egy hűtőszekrényt, vagy számítógép programot - hogy kritikusan nézik!
 

Tehát, érünk-e el bármilyen előrelépést?

Hogy eldöntsük, érünk-e el előrelépést a Zsidó bűnszövetkezet leleplezésében és elpusztításában, csak nézze meg a Zsidókat. Nem látunk semmi javulást a világon, de láthatjuk az előrelépést a Zsidó bűnszövetkezet legyőzésében, megfigyelve a viselkedésük megváltozását 2001 óta. Kifejezetten küszködnek most már az irányításunk fenntartásában.

Egyik technikájuk az irányításunkra, hogy ezerszámra vannak ügynökeik a világon mindenhol, mindegyikük független vizsgálóként tűnik fel. Minden ügynöknek egy kissé különböző véleménye van. A Zsidóknak mindegy melyik ügynöküket követjük, amíg az ő ügynökeik közül követünk egyet.  

“9/11 belső munka volt. Kövessen a weboldalamra és elmondok történeteket George Bushról, aki egy titkos társaságnak a tagja, és a családja segítette a Nácikat!
Ahogy az emberek fölfedezik a Zsidó részvételt a 9/11, a Holokauszt, a USS Liberty megtámadásában, stb., a Zsidó ügynökök nyomás alá kerülnek, hogy megvitassák a Zsidó részvételt azokban a bűnökben.

A Zsidók nagyon nehéz helyzetben vannak most. Ha nyíltan beszélnek a Zsidó részvételről ezekben a bűnökben, segítenek nekünk leleplezni a Zsidókat, de ha mellőzik a Zsidó részvételt, nyilvánvalóvá teszik, hogy ők is tagjai a Zsidó bűnszövetkezetnek.

Alex Jones jó példa, mennyire drámaian megváltozott a helyzet 2001 óta. Ő most már olyan nagy nyomás alatt van, hogy elismerje Izrael részvételét 9/11-ben, hogy a támogatói mostanában küldték el a következő videót. Meggyőznek benne, hogy Alex Jones valóban elismeri Izrael részvételét. Nézze meg a leírást a videón:

Sok ember állítja Alex Jones egy Cionista és soha nem beszél Izraelről... Ez önnek szól.
youtube.com/watch?v=78BRRMmGWNM
Emberek a világon mindenütt észrevették, Alex Jones próbálja Izraelt és a Cionizmust védelmezni, amiért a videót készítették. De az a videó csak azt bizonyítja, a Cionista Zsidók kétségbeesetten vágnak vissza a növekvő tudatosságra, hogy Alex Jones egy Cionsita ügynök.

Ha Jonest sok hónapnyi időtartamon keresztül nézi, észreveszi a legtöbb idejét más emberek, mint a Rockefellerek vagy a "Globalisták" vádolásával töltötte.

Egyik mulatságosabb interjúját Jordan Maxwell-el készítette. Maxwell győzköd bennünket, a "Teuton Cionisták" a felelősek, nem a Zsidó Cionisták:
youtube.com/watch?v=ZfMwK0kCccI

Ha senki nem dől be annak a trükknek, a világ problémáiért a Kelta Cionistákat, vagy a Hegylakó Cionistákat fogja hibáztatni.

Minden hónapban nő a nyomás a Cionsita ügynökökön, hogy beszéljenek a Zsidó részvételről a bűntettekben, de van egy határ ameddig elmehetnek mielőtt elkezdenek ártani maguknak.

Továbbá, a Zsidókat népszerűsítő emberek is nyomás alatt vannak. Az emberek kezdenek gyanakodni a weboldalak ezreire, amelyek Webster Tarpley, Alex Jones, Daryl Bradford Smith, Michael Savage, Arriana Huffington, Daily KOS-t, és más gyanús emberek ezreit reklámozzák.

Én népszerűsítettem Alex Jonest és Dave von Kleistet a 9/11 videómban. De most 2008 van, és eléggé nyilvánvaló ma, majdnem mindenki hazug az igazság mozgalomban. Javaslom, legyen gyanakvó minden weblapra és emberre, akik továbbra is az "igazság keresőket" reklámozzák. Ők már bemutatták magukat, hogy hazudozók. Ne higgye őket naívnak.
 

Melyik Zsidó része a bűnszövetkezetnek?

Nyilvánvalóan ezrek - valószínűleg milliónyi! - Zsidó részese valamilyen mértékben a nemzetközi Zsidó bűnszövetkezetnek, és valószínűleg milliónyi Goy is dolgozik ezekkel a Zsidó bűnözőkkel, de sokunk ismer legalább egy személyt valamilyen Zsidó ősökkel, akik nem tűnnek részeseinek a Júdaizmusnak vagy a Cionizmusnak. Tehát melyik Zsidó része a bűnszövetkezetnek? Melyik Zsidót kéne letartóztatni?

Azt hiszem, az okosabb Zsidók rájöttek, most hogy az Internet lehetővé tette, hogy leleplezzük őket, néhány Zsidót meg kell vádolni a 9/11, a Holokauszt, és más ezer bűnük miatt. És azt hiszem, éppen most dúl a harc a Zsidók között abban a tekintetben, ki viszi el a felelősséget.

Úgy tűnik hatalmas a kísérlet manapság, hogy a Cionista Zsidók az összes felelősséget a Rockefellerekre, a Rothschildokra, a "bankárokra", Európa monarchiáira, a Szabadkőművesekre, és a "Nagyvállalatokra" kenjék.
 
 
“Zsidó-Küzdelem” !
Cionista Zsidók
vs.
Bankár Zsidók

Ne hagyja magát átvágni!
Minden Zsidót vizsgálat alá kell vonni!
Tekintsen minden Zsidót bűnösnek amíg az ártatlanságát be nem bizonyítja.

Korábban említettem, Henry Makow állítása szerint a Cionista Zsidók ártatlan áldozatai a Rothschildoknak és a Rockefellereknek, és alább található néhány újabb példa. Kérem próbálja megérteni a trükkjeiket, így nem tudják átvágni velük. Ne engedje egyetlen Zsidó bűnözőnek se megúsznia a felelősségrevonást!
 

Dr. Harrell Rhome
 
Ebben a 2008. Július 17.-i cikkben, Rhome egy a Zsidók által használt másik technikát mutat be; nevezetesen az összezavarást. Megpróbálja összezavarni a kérdést, vajon a Cionisták segítették a Nácikat a 2. Világháború alatt, vagy a Nácik segítettek a Zsidóknak.

Talán a következő cikke arról fog szólni, vajon a Cionisták segítették az Al Qaeda-t megcsinálni 9/11-et, vagy az Al Qaeda segítette a Cionistákat.

Vegye észre, a cikkét nehéz is olvasni. Ez nem azért van, mert rossz író. Hanem azért van, mert nem informálni akar bennünket intelligens gondolatokról; inkább az összezavarás és a propaganda terjesztés céljával írta. Bármikor egy nehéz olvasatú cikket talál, gondolkodóba eshetne nem propaganda-e.

Jeff Rense egyike azoknak, akik reklámozzák a cikkeit, és Rense újból meginterjúvolta őt 2008. Július 21.-én. Ennyi elég kell legyen önnek, hogy gyanússá váljon Rhome.

Ha még több ok kell, Rhome gyanússá válásához, Rhome tagja a "Corpus Christi Wicca Witches Druids, etc... Meetup Group"-nak. Itt van egy elmentett képernyő kép:
Harrell-Rhome-witches-website.png
 
Figyelem: A képernyőről elmentett weboldal képet kellett megadnom, mert ahogy ezt a cikket írtam és leellenőriztem a linkek helyességét, fölfedeztem az oldal eltűnését. Rhome vagy otthagyta a Boszorkányok és Druidák szervezetét, vagy elköltöztette a weboldalát. Egy másolata az oldalnak még mindig a Google cache-ben van itt. Szerencsére elmentettem a képernyő képet, mert gyanítottam a bűnöző Zsidók törölni fogják, ahogy a nyilvánossága növekszik.

Ha még több okra van szüksége Rhome gyanússá válásához, ő a The Barnes Review egyik szerkesztője (Itt van a listám). Része az American Free Press-nek, amiről itt panaszkodom.
Rhome weboldala: gnosticliberationfront.com
 
 

Alex Jones és Bob Chapman
 
Bob Chapman nagyon gyakori vendég mostanában Alex Jones-nál és más rádió showkban. Ez nem azért van, mert élvez rádió showkban szerepelni! Inkább annak a jele a Cionista Zsidók rájöttek, hogy lelepleződtek, és segítségül hívják a csapataikat, hogy még több propagandát ontsanak.
Az ő weboldala: theinternationalforecaster.com
 
 
Ez az oldal segít megérteni Alex Jones-t, de itt van egy újdonsült kísérlet, amelyben ő és Bob Chapman próbálja a világ problémáiért az Illuminátusokat és a bankárokat vádolni. Észreveszi az átverést a beszélgetésükben?
Jones-Chapman-15July2008.mp3  only 262 kb

Vegye észre abban az audió részletben azt is, hogy Jones reklámozza Dr. Stanley Monteith-t, egy rádiós műsorvezetőt. Néhány alkalommal Monteith showjában vendég voltam, de legutóbb (talán egy éve), néhány betelefonáló ember megemlítette a Cionista részvételt 9/11-ben. Monteith védte egy darabig Izraelt, de hamarosan olyan frusztrált lett, hogy bejelentette a show végét, és kikapcsolt engem.
 

A Money Masters videó
 
Ahogyan kimutattam a 2008. Július 9.-i Money Masters videó frissítésében Bill Still és Pat Carmack, akik készítették a videót, Izraelt és a Cionista Zsidók bűneit védik. Csak a Rothschildokat és más bankár Zsidókat lepleznek le.

A Money Masters-nek kiváló információi vannak a bankrendszerről és a Rothschildokról. Ügyes trükk a harag Rothschildok felé való irányítására. De elég okos, hogy a Cionista Zsidók szabadon elmenjenek? Nem, ha segít terjeszteni az információt ezekről a bűnöző Zsidókról.
 

Andy Hitchcock
 
Hitchcock egy tetszetős időrendi összefoglalót készített a Rothschild családról, de ahogy ezen az oldalon említettem, arra a következtetésre jutottam, a Rothschildok leleplezésének az oka, hogy eltolja a vádat Cionista Zsidókról.

Ez megmagyarázná, miért jó barátja és támogatója továbbra is Hitchcock Daryl Bradford Smith-nek.
Ha nem ismeri Smith-t, itt van róla ez.
 
 
 

Fojtsuk vízbe a Zsidó patkányokat!
 
A Zsidó bűnszövetkezet lelepleződött, és nincs mód visszanyerni a titkosságukat vagy helyreállítani a csodálatos arculatukat.

A bűnszövetkezetük süllyed, és semmit nem tehetnek a megállítására.

Az egyetlen választási lehetőségük most, hogy becsapnak, hadd higgyük csak néhány Zsidó a bűnöző. Tehát tanulja meg a trükkjeiket és egyiküket se hagyja megúszni a büntetést! És mondja el más embereknek is ezt a trükköt.

Ne higgye el a képtelenségeket Jeff Rense, Daryl Smith, vagy más "igazság keresők"-től, hogy "csak néhány Zsidó" a bűnöző. Több kell néhány Zsidónál a világ médiáinak, iskoláinak, rendőrségeinek, katonaságainak, és kormányainak a manipulálásához. Gyanítom, hogy majdnem az összes Zsidó valamilyen mértékig benne van a bűnszövetkezetben.

A mi egyetlen védekezésünk a trükkjeik ellen, hogy megköveteljük mindegyikük kivizsgálását. Nincs kivétel!
InvestigateTheTruthSeekers.htm
 

Győzünk!

Nem látjuk a világ javulását, de láthatjuk amint a Zsidó bűnszövetkezet gyengül. Miután megszabadulunk a Zsidó bűnszövetkezettől, akkor elkezdhetünk jelentős előrelépéseket tenni a világon.

Tehát ne adja föl a reményt. Ne szomorodjon el, amikor az értetlen családtagjai és rokonai mellőzik vagy megsértik.
 

Szükségünk van a többségre a mi oldalunkon?

Az emberek többsége nem vesz részt a világ jobbá tételében. Továbbá az emberek többsége elhiszi a Zsidó propagandát, ami ráragad a televízióban. Habár a legtöbb ember passzív, nem aktív.

Ha harcok törnek ki a Zsidók és közöttünk, az emberek többsége reménykedhet a Zsidók győzelmében, de ők nem csinálnak majd semmit, hogy segítsenek a Zsidókon. Inkább ugyanúgy tesznek majd, ahogy tettek mikor Christopher Bollynt elhurcolták a rendőrök mindenféle értelmes ok nélkül. Kifejezetten, kidugják a fejüket az ablakon, és visszamennek majd a televízió, sör, és jégkrémükhöz.

Ez újabb nagyon fontos kérdést vet föl. Amikor a Zsidó bűnszövetkezet végleg megsemmisül, bolondok lennénk megengedni az emberek többségének, hogy megmondják, mit tegyünk a világgal. A döntést, hogy mit tegyünk, azoknak kéne meghozniuk, akik segítettek nekünk jobbá tenni a világot.
  

“Hé! Nem vettem részt a Zsidók elleni harcban, mert a weboldalad és a videóid zavarosak voltak. Borzalmas munkát végeztél az információk terjesztésével. És a hozzáállásod is rossz. A Te hibád. Jogomban áll részt venni a vitában, mit tegyünk a világgal!”


Az emberek többsége bebizonyította magáról, hogy reménytelenül hozzá nem értő, felelőtlen, és önző. Nem kéne hagyni őket eldönteni a világ jövőjét. Ne érezzen sajnálatot irántuk. Évek óta küzdünk segíteni nekik, és sok ember meghalt, szenvedett állandó sérüléseket, és elrabolták őket a folymatban.
 

Több információért a nézeteimről a Cionista Zsidók és a bankár Zsidók közötti harcról, nézze meg a Masquerade Party videóm Part 3 részét.